Bence ma a Budapesti Bábszínházban volt, az óvodával.
A Misi Mókus Vándorúton című előadáson. Bence, már reggel
nagyon izgatott volt és mielőtt elköszöntünk volna egymástól, biztosított róla,
hogy mindenről beszámol. Reggel nyolcra kellett legkésőbb megjeleni, itallal
felfegyverkezve az oviban. Minden gyerek már nagyon izgatott volt, az öltözőben
egymás szavába vágva ecsetelték, hogy mit fognak megnézni. Annyira jó volt ezt
a lelkesedést látni.
Az óvodából, fehér busszal utaztak. Máté mellet ült,
természetesen az ablak mellett.
Ismerős volt számára az útvonal, a Hősök tere mellet. A Bábszínház,
Bence szerint mozira hasonlított, habár még életében nem volt moziban. Az
ötödik sorban kaptak helyet. A legkedvesebb jelene az volt, mikor Misi Mókus
léggömbbel Afrikába utazott. Misi Mókus, rengeteg állattal találkozott, volt
krokodilus, zsiráf, elefánt. Nagyon sok gyerek volt az előadáson.
Bence nagyon jól érezte magát, este élménybeszámolót tartott
és kérte, hogy menjünk el együtt is!! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése