Szegény Bence nagyon kikapta múlt szombaton. Délelőtt mondta,
hogy fáj a nyelve, mert elesett.
Nem igazán foglalkoztunk vele, gondoltam véletlenül ráharapott.
Délután már semmit nem evett, ezért irány az orvos. Orvos megállapította, hogy
előrehaladott szájfertőzése van. Cataflam és zsályatea öblögetés.
Hétfőre a hangja teljesen megváltozott, ilyen még nem volt.
Rekedt és nagyon fura volt. A hét folyamán lassan a rekedtsége múlott, szája
szerdára javult. Mára, vasárnapra, már a szája egyáltalán nem fáj, de a hangja
még mindig fura.
Szóval az ovitól kaptunk ilyen ajándékot is. Idén szeptember
13-án jár két éve, rendszeresen közösségbe, tehetünk egy pipát e mellé is. J Egyébként, Bence egyéni rekordot állított be,
ugyanis február óta (Farsang) ez az első „komolyabb” betegsége. J
Papának rajzolt egy cápát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése