2013. július 7., vasárnap

Anyák napja, az első igazi!


Tudom, nagyon gáz, hogy most, Júliusban irkálok havazásról, farsangról, anyák napjáról, de korábban annyira nem volt időm. A suli a napi feladatok nagyon sokat elvesznek. Ennek ellenére szeretném, ha itt is szerepelne, hogy ha egyszer visszanézek, ezekre az eseményekre legalább a legfontosabbak szerepeljenek.

 Bence és én is megéltük első, közös anyák napunkat. Korábban, kaptam egy óvónők által készített szívecskét, versikével, persze akkor az volt a legszebb ajándék, de most műsorral és saját készítésű „portréval” is kedveskedtek a kiscsoportos mütyürök. Peti, még azt is kitalálta, hogy az előadásra, hívjuk meg a nagymamákat, akik 1000 fényképet készítve, büszkén feszítettek az első sorban és a meghatottságtól, csak mosolyogtak. Nagyon jó ötlet volt!

Minden kis ovisnak jutott ilyen vagy olyan szerep. Előadták a Répamesét, mikor a nagypapa nem boldogul a nagyra nőtt répával és az egész család próbálja kihúzni, végül az egérke segítségével, sikerrel járnak. Rengeteg verset, mondókát mondtak el. Megnézhettük, hogy hogyan reggeliznek, tornáznak. Vajas gombóc mesét is eljátszották. Bence nagyon izgulhatott, mert hajnali négykor kelt, így az előadás végére, hatalmas ásításokkal jelezte, hogy elfáradt.
Nagyon jól éreztük magunkat a nagymamákkal!

 Két jó barát, sülve-főve


Nagymamák is kaptak ajándékot és puszit
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése