2013. július 8., hétfő

Tavaszi Memoárok 2


Van, még ami lemaradt a tavaszi részből.  :)

 

Eperlekvár


Egyik nap, eperlekvárt főztünk. Nálunk minden féle lekvár, menő. A két fiú eszméletlen lekvár mennyiséget tud betermelni, így kollektív eperlekvár főzésbe kezdtünk. 10 üveggel sikerült megfőzni, volt közte 2l és 3l-es üveg is. Talán így egy ideig kihúzzuk anélkül, hogy a nagymama lekvárjait felfalnánk.

Bence a főzésből kivette a részét, ügyesen nyomkodta és kavargatta.
 

 

Tavaszi kirándulások


 Végre itt a jó idő, nem mintha a telet a négy fal között töltöttük volna. Elmentünk Visegrádba, Hollóköre, és APG nyomdokain, Szentendrére. Nagymamával és papával el kirándultak Tihanyba is.
Már korábban is írtam, hogy Bencének a templomok a mániái, illetve az óratornyokért van oda. Szentendrén megnéztük a templomokat, és felfedeztük a sikátorokat.
Hollókőn megnéztük a várat, ami vulkánra épült, és talán ezért, felkeltette Bence kíváncsiságát. Főként a vulkán működése és a láva érdekelte. Hoztunk magunkkal vulkáni kőzetet és megismerkedett a vérehulló fecskefűvel, aminek sárga nedvével összefirkált mindent.  A várban egyébként iszonyatos szélfújt. Még jó, hogy vittem Bencének sapit, mert habár az én fülem nem érzékeny a huzatra, de mire lejöttünk, éreztem rendesen.
Mindent összevetve, a hollókői vár vitte Bencénél a pálmát, de Tihany és a balatoni kilátás is azért bejött neki.
Szóval nem mondhatnám, hogy itthon ülős, láblógatós tavaszunk volt, lassan bejárjuk a fél országot.
szentendrei sikátorban

Hollókő Vár

Visegrádi Vár

tihanyi kilátás
 

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy újra elkezdted írni a blogot, nagyon jó képeket raktál fel Bencéről, olyan nagyfiú már! :) Mi is nagyon szeretünk kirándulni, és ez már átragadt a gyerekekre is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Zsu! Ha van pici időm azért jó leírni ezt azt. :)

      Törlés